Dr. Incze Gábor bev. tanulmányával:
"Milyen eszközökkel rendelkeznek vajjon az egyes korok mozgató eszméi, gondolatirányai, amikor meg akarják hódítani a világot? Általában milyen úton, módon hat egyik ember a másikra, hogyan értetik meg a hatalmasságok akaratukat az alattvalókkal, a néppel? Parancsszó, vagy inspiráció hogyan mennek teljesedésbe, mik adnak nékik szárnyat és sikert?
A szájról szájra való út lehet hathatás, meghitt, gyors és tüzes, de sohasem biztos, mert elhalványulhat, megnőhet, kihunyhat, elnémulhat, vagy hamis alakúvá és egészségtelen méretűvé változhatik a legvilágosabb parancs és a legszebb üzenet is.
Tűzzel és vassal, ököllel és gyilokkal is lehet mozgatni korokat és világrészeket. Kanyargó vérpatakok és füstölgő romhalmazok is beszélnek koreszmékről és akaratnyilvánulásokról. Az erőszak eszközei azonban mégsem biztosítékok, nem pillérverések, nem világos, félreérthetetlen és nem szivesen fogadott utak, korszakok mozgató gondolatai és eszmeirányai számára."

A magyarság a honfoglalást megelőző századokat azon a területen töltötte, ahol a nyugati török birodalom állt, virágzott és megdőlt. Őseink ott ismerhették meg és hozták új hazájukba a műveltség rögzítő jegyeit is: a rovásírás-jeleket, amelyeket a székelyek csekély módosításokkal még a 16. században is használtak. Nem hihetetlen tehát, hogy az Orkon és Tola folyó mentén látható kőfeliratokban rögzített versekhez hasonló hősi énekek és siratók hangozhattak el a honfoglalás előtt, alatt és után is, jó ideig a magyar fejedelmek udvarában és nép közt.