A német XVII. század legvéresebb korszakának hű krónikája ez a regény - a német irodalom legnagyobb világirodalmiag is jelentős pikareszk regénye. A harmincéves háború történetét adja, az egyszerű közember, jobbágy, közkatona szemével. Pajzán és véres kalandok sorozata, s valamennyiből - ha sikeres, ha nem - az derül ki: az urak háborújában mindig a szegényember a vesztes fél.
Grimmelshausen e remekének első teljes magyar fordításán kívül, kiadványunk az író többi - apróbb s nagyobb - "simpliciánus" írását is tartalmazza. Az eredeti népiesen vaskos, sok helyütt tudálékos, sajátosan hömpölygő ritmusú prózáját Háy Gyula híven és pontosan ültette át magyarra. A kor történetét, a mű keletkezésének körülményeit és a korabeli, valamint a világirodalomban betöltött helyét Pók Lajos tanulmánya és jegyzetei világítják meg. 

Címlapon ajándékozási beírással. 1959. júl.1.

Egy ​igen gazdag ember az árverésen különösen értékes hegedűt vásárol. Ő tudja, miért épp ez a hangszer kell neki mindenáron. Épp elmélyülten tanulmányozná a ritka kincset, amikor látogatója érkezik: valaki, akit ugyancsak ez a hangszer érdekel, hisz ismerte valahai tulajdonosát, a zseniális, ám elzüllött, grinzingi Heurigerekben fellépő magyar muzsikust. Elő is adja a hegedű tulajdonosának azt a történetet, amit a magyar zenésztől hallott. Ez az elbeszélés lassan, de biztosan átmegy azután a magyar hegedűvirtuóz saját előadásába, élettörténetének ismertetésébe, minuciózusan pontos előadásába. Ennek során derül fény egy másik, talán még zseniálisabb hegedűművész létére és kilétére, egy osztrák bárói család egyszem gyermekére, akinek apja talán még gyermekénél is nagyobb hegedűművész volt, és akitől talán a magyar muzsikus is származik… Egymásba -dobozolt- történetekből áll az olasz író regénye, amelynek során az olvasó állandóan azt várja, végre-végre lelepleződik a nagy titok: a szereplőké is, a hegedű sorsáé is, a zene titkáé is. Maurensig egészen a mű végéig tudja fokozni a feszültséget, az egyszerre filozofikusan intellektuális és krimiszerűen izgalmas történet feszültségét, mígnem azután a végén egyre több lepel lehullása után kiderül: a történet – mint a klasszikus (nietzschei) kígyó – a saját farkába harap. Hisz a magyar zenész nem más, mint… stb. Kitűnően megkomponált, remekül előadott, a zenéről is sokat mondó, ám lényegében az egyéniség, a személy önazonosságának és inkognitóinak Kierkegaard-i ihletésű boncolása, ráadásul – már csak a zene kapcsán is – valóban Kierkegaard-i terepen és eszközökkel. Igazi remekmű, ritka intellektuális csemege, ám abból a válfajból, amely kevésbé művelt, az allúziók sokaságából csak keveset értő olvasók számára is vonzóan érdekes lehet.

"Minden idők leggyűlöltebb szereplőjét akartam megteremteni. Remélem, sikerült is" - /U. Eco/